Miért hordanak egyre kevesebben klasszikus férfiöltözetet?

A címadás is direkt problémás. „Klasszikus”-nak művészetben az ókori görögre vagy rómaira hajazó, abból ihletet merítő művészeti alkotásokat (beleértve épületeket is) nevezzük. Azaz valami régi. Öltözködésben messze nem megyünk ennyire vissza, nem tógában járunk, sőt már a XIX. század ruháinak a jelentős része is maskarának tűnne, ha felvenném az utcára. A házak és szobrok lassabban változnak, mint az öltözködés.

Szinte minden férfidivattal, férfiöltözködéssel foglalkozó gyakran visszatér ahhoz a kérdéshez, hogy a szívünknek oly fontos öltözködési szokások, ruhadarabok miért kopnak ki a világból, miért követik oly kevesen előírásait?

A megfejtések sokrétűek. Nálunk szokás a szocializmus időszakát okolni érte, bár Nagyapámon mindig öltönyt láttam és aktív, felnőttkora alapvetően erre az időszakra esett. Bányamérnök volt. Minden nap lement a tárnákba megnézni az érckitermelést. Csodálatos, saját maga által csiszolt köves mandzsettagombokat örököltem tőle. Nem rendszerek és ideológiák erodálják az öltözködésünket, mert a folyamat ugyanaz itthon, mint Nyugat Európában vagy az Egyesült Államokban.

Az öltözködés folyamatosan változik

Hugo Jacomettől hallottam, hogy a divat évszakonként változik, a stílus tíz évente. „A divat változik, a stílus örök” Coco Chanel idézetnek sajnos csak az eleje igaz. Gondoljunk bele, hogy a dress code-ban, azaz annak előírásában, hogy egy adott alkalomhoz hogyan kéne felöltözni, a formális öltözet frakkot jelent (white tie), a félformális a szmoking (black tie) és az inforomális (lényegében nem vagyunk rendesen felöltözve, csak úgy mint a mindennapokban) az öltöny. Ma egy egyetemi oktató, mint én, sohasem fog frakkot húzni. Amennyiben megkapom a Nobel-díjat, úgy egyszer igen. Szmokingot bálokra vagy operába kéne húznom, de valahogy nekünk mindkettőből hiány van (a bálok hiánya különösen zavar, nem értem, hogy miért nem szeretjük a jó bulikat!).

A XX. század első felében még a díszmagyar volt a formális öltözet netovábbja itthon. Ma húz bárki díszmagyart? A frakkot egy angol arisztokrata minden vacsorához felvette a XX. század elején. Ma mibe megyünk étterembe? Ma egy színházban az öltöny már majdnem túlöltözés, pedig valaha a frakk lett volna az előírás. Tehát öltöny vált mára a „nagyon kicsípte magát” szinonimájává. Az az öltözet, ami mindennapos volt és semmilyen formalitással nem bírt 100 évvel ezelőtt. Így úgy gondolom, hogy egy öltözködéssel foglalkozó történész azt mondaná, hogy folyamatos az a trend, hogy a formálisabb öltözet visszaszorul a kevésbé formális rovására.

Teleki Pál díszmagyarban

Az inspiráció a sport és a katonaság

Az alábbi Napoleon képet megnézve lehet némi sejtésünk, hogy honnan ered a frakk. Mármint a formája, a szó maga a frock coat-ból ered, ami általában elől is térdig érő felöltőt jelentett. A frakk és a zsakett vált a XIX. században a formális öltözetté. Ezt a szmoking kezdte kiszorítani, amit a nagyobb kényelem okán sporthoz és vidéki birtokokon hordtak az angol arisztokraták. Az öltöny a további sportosodása ennek a folyamatnak. És nagyjából itt érünk el oda, hogy a valaha lovaglásban kényelmesebbnek tartott, elől nyitott kabát a legformálisabb viselet. Az ennek tovább kényelmesedése, esetlegesen szivarozáshoz használt szmoking pedig csak félig formális viselet. És különben meg sportruhában járkálunk fel alá, mert hát kényelmesebb, mint egy zsakett. Ez az öltöny.

Fura ebbe belegondolni ugye? Mert nekünk a kényelmes viselet a lovaspólóban és teniszben bevezetett pólóing. A szövött ingekhez képest jobb mozgást tett lehetővé, ez a kötött ing. Aztán megjelent a rövidujjú változata teniszhez.

René Lacoste az ikonikus krokodiljeles pólóban. Maga a póló elterjedt, a krokodil pedig nem csak a teniszlegenda beceneve lett, hanem cégének védjegye is.

A legombolt inggallér, amit lehet, hogy a Nagy Tócsa ezen az oldalán nem kedvelünk, de a másikon elegánsnak minősül, szintén a sportból ered. Krikett, polo és focijátékosok ragasztották le vagy varrtak gombot a gallérjukra, hogy az szabad mozgásával ne zavarja őket. A gallérok akkor voltak merevek, ha keményítették őket (keményítővel), különben nem, így bizony akár zavaróak is lehettek.

A tornacipők (bocs, sneakerek) őrülete is pontosan ebbe a folyamatba illik bele. Folyamatosan váltjuk le a formális öltözetet az egyre sportosabbra (akármit is jelentsen az adott pillanatban a sportos). Ez az elmúlt évszázadok trendjei alapján továbbra is így lesz. Akkor is, ha nem szeretem.

Ráadásul míg korábban a sportruha lényegében ugyanaz volt, mint a mindennapi viselet és ilyen buherálások voltak, mint a gallér legombolása, addig most a sportruhák terén egy óriási forradalom van. Ma egy sportöltözetből meg lehet mondani, hogy az adott illető milyen sportot űz. Más cipője van a túrázóknak, a falmászóknak, a focistáknak, a teniszezőknek és a futóknak. Más felsőruha kell bringázáshoz és más síeléshez. Tehát most bőven van honnan merítenie az öltözködésnek és ezt meg is teszi.

A saját öltözködésem is valaha a „sportos” kategóriába tartozott. Ritkán hordok öltönyt (ami, ahogy fent írtam szintén sportos/vidéki terepruha), inkább különálló zakó+vasalt nadrág kombinációt. Ez a kombináció a lezserség skálán nagyon a lezsernél van. De ezt már olyan kevesen tudják, hogy mostanság inkább a formálishoz közelebb levőnek tűnik. A korábbi lezser öltözetek formálissá válnak és újak töltik be a mindennapi öltözet helyét.

Vagyunk páran, akik ennek nem örülnek és próbáljuk jó (vagy rossz, döntsétek el) példával fékezni a folyamatot. Sajnos egy újabb hóbort ez még nehezebbé teszi.

A fiatalság hajhászása

A katonaság jelenleg úgy érzékelem nem forrása az öltözködési ihleteknek. A professzionális katonaság egyre kevésbé szól a díszegyenruháról, sem nem kötelező karrierútja az arisztokratáknak. A terepmintás, zsebekkel teleaggatott katonai ruhák néha-néha feltűnnek a ruhaboltok polcain, de nem terjedtek el. Maradt a sport (aminek mindig is köze volt a katonasághoz!) ihletnek.

És bejött az ifjúság hajhászása. Nagyon oda és vissza vagyunk, hogy 20 évesnek nézzünk ki, akkor is, ha a 20 évességben már szereztünk 20-30 év tapasztalatot. A gyerekek ruháinak másolása egy teljesen elvetélt ötlet szerintem, de sajnos terjed. Egyrészt ott van, hogy a 2-5 éveseket felöltöztetik mini öltönybe, hogy aztán a következő 15-20 évben ilyet még véletlenül se adjanak rá. Másrészt az anyukák által a grundra leküldött tizenévesek ruháit próbálják magukra aggatni középkorú férfiak. De fiatalok pedig így elvesznek, mert nincs felnőtt minta, amit követhetnének.

A gyermeki mentalitásból nem a mackónadrágot és a tornacipőt kell megtartani, hanem a játék és felfedezés örömét!