A címadás is direkt problémás. „Klasszikus”-nak művészetben az ókori görögre vagy rómaira hajazó, abból ihletet merítő művészeti alkotásokat (beleértve épületeket is) nevezzük. Azaz valami régi. Öltözködésben messze nem megyünk ennyire vissza, nem tógában járunk, sőt már a XIX. század ruháinak a jelentős része is maskarának tűnne, ha felvenném az utcára. A házak és szobrok lassabban változnak, mint az öltözködés. Szinte minden férfidivattal, férfiöltözködéssel foglalkozó gyakran visszatér ahhoz a kérdéshez, hogy a szívünknek oly fontos öltözködési szokások, ruhadarabok miért kopnak ki a világból, miért követik oly kevesen előírásait? A megfejtések sokrétűek. Nálunk szokás a szocializmus időszakát okolni érte, bár Nagyapámon mindig öltönyt láttam és aktív, felnőttkora alapvetően erre az időszakra esett. Bányamérnök volt. Minden nap lement a tárnákba megnézni az érckitermelést. Csodálatos, saját maga által csiszolt köves mandzsettagombokat örököltem tőle. Nem rendszerek és ideológ